Facebook “agyfasz”

Nem szeretem ezt a szavat, sosem használom. A mostani szituációt azonban nem tudom más kifejezéssel leírni. Agyfasz.

Az internet, a világ, sőt mostanra már az élet is megváltozott a Facebook miatt.

Az oké, hogy mire van kitalálva. Az is oké, hogy az emberek unalmukban kényszerükben olyanokra is használják, amire nem kéne. Az ő dolguk, csinálják, ha nekik ez jó. Én sosem tartoztam közéjük.

Világéletemben sokat ültem a számítógép előtt, mindig más és más játék, alkalmazás, weboldal előtt. Bevallom, egyik-másik teljesen értelmetlen volt, csupán idő, sőt! Pénz pazarlás is. Most azonban egy olyan dologgal találtam magam szemben, amit még soha nem tapasztaltam eddig. Megváltoztam. A Facebook miatt.

A Facebookot az ismerőseim ajánlották még 2009 júniusában. Nem tudtam pontosan, hogy mi is ez, úgy képzeltem el, mint az új Myvip.  Szép lassan belejöttem a kezelésébe, napi szinten látogatni kezdtem az oldalt. Észrevétlenül el is telt azóta 1 év 7 hónap. Ezalatt szinte alig akad egy-egy hét, amikor nem voltam huzamosabb ideig online, maximum kirándulás, sítúra miatt.

Tanulva az ismerőseimtől látott dolgokból, azért mégiscsak próbáltam magam türtőztetni. Emlékeztettem magam, mennyire szégyenletes, idegesítő, röhejes dolog telespammolni a falat az ostoba alkalmazásokkal, kvízekkel, sőt az újonnan megjelent lájkolós oldalakat is csak olvasgatni szoktam, lájkolni soha. Próbáltam megtartani online is azt a színvonalat, amit élőben képviselek. Szerintem sikerült. Egy darabig.

Szomorú belátnom, de mára már ez megváltozott. Szó nincs róla, nem vagyok függő, az oxigént még mindig jobban kedvelem. Azonban észrevettem magamon, hogy már nem azért járok Facebookra, hogy megtudjam, kivel mi történt, vagy hogy jót nevessek a sok baromságon, amit az ismerősök a falra talicskáztak. A facebook az a hely lett, ahol az élet folyik. Abszolút értékben. Olyan, mint a mátrix, ez is egy mesterségesen megteremtett világ, amelyben mindenki a tökéletesen belőtt, gyönyörűen szétfotóboltolt képekkel teleaggatott profil mögött éli az életét. Hogy miért? Mert könnyebb, mint élőben.

Ez az én problémám. Elértem azt a szintet, ahol, ha problémám van valakivel, akkor Facebookon írok rá, ahelyett, hogy a képébe vágnám a sérelmeim. Mert ezt tényleg könnyebb megtenni. A Facebookon nem fog senki pofán vágni, nem kell végighallgatnod még csak az ellenérveit sem.

De nem csak a problémamegoldás költözött át a virtuális világba. Van, aki már a párkapcsolatát is ott éli. Van kapcsolat, ami élőben szinte nem is létezik. Csak a hálón.

Majdnem beleestem ebbe a hibába is. Sőt! Ez verte ki nálam a biztosítékot. Rendesen felhúztam magam rajta. Szerencsére, merthogy ezzel “bevettem a piros kapszulát”, azaz felébredtem, tudatosítottam mit is csinálok.

Nem tudom, mi lesz tovább, az-e lesz a vége, hogy törlöm magam, vagy végül mégiscsak maradok. A lényeg, hogy most már sokkal jobban oda fogok figyelni magamra. Azokkal az emberekkel, akikkel nap, mint nap találkozom, együtt vagyok minden délelőtt, nem fogok fél napokat, estéket végigcsetelni.

Nekem szükségem van offline karakterre is, arra, amit a természet adott. Nem elégszem meg az online profillal, bármennyire is kívánatos elbújni mögé. Gondoljunk csak bele, milyenek lesznek a következő generációk, akik beleszületnek ebbe a tudathasadásos, több személyiségű, késtszínű világba?

Bárki is vagy, bármennyire is tartod zagyvaságnak az eddig leírtakat, vagy akármennyire is ellenzed minden szavamat, kérlek józanodj ki egy pillanatra, vizsgáld meg az adatlapod, gondolj vissza a legutóbbi csetelésedre és találd meg azokat a dolgokat, amiket szemtől szembe nem mertél volna, vagy esetleg eszedbe sem jutna kimondani. Ugye van ilyen?

Most pedig tedd fel ezeket a  kérdést magadnak:

• Mindig is ilyen voltál?
• Ha nem voltál, tudatosan változtál meg?
• Jó ez így?

Egy kis irónia 😀 Ha tetszett, lájkold!